A szemfülesebb olvasóknak aligha kerülte el a figyelmét, hogy néhány hónapra hibernálódott a blog. Menő lenne ezt azzal magyarázni, hogy elkezdtem élni (hahh, micsoda fennhéjázó szöveg volna!), de talán közelebb áll a valósághoz, hogy egyszerűen megszoktam a világnak e szeletét, így már nem igazán tudok meglepődni a furcsaságain. (Még profánabb magyarázat, hogy elment a net, de rajtam van az írhatnék…) Viszont létezik az életnek egy olyan dimenziója, ahol a mexikói szürrealitás igazán kicsúcsosodik és ahol még engem is érnek meglepetések, ez pedig a párkapcsolatok világa. Ugye hogy már csigázódsz felfelé?
Szürrealitást mondtam, de a jelző lokális alkalmazásának ötlete nem tőlem származik, több mexikói ismerősöm illette már országát ezzel a kifejezéssel. Mára már maximálisan egyet tudok velük érteni. Talán még nem említettem, de az általam valamiért Josénak keresztelt honfitársammal statisztaként magam is ellátogattam néhány szappanopera forgatásra, könnyű pénzkereset és némi kulturális sokk reményében. Ezek a felvételek belülről nézve tragikomikus élményt nyújtanak, eleinte élvezettel is ecseteltem a helyieknek, hogy egy-egy forgatás során micsoda helyzetekbe csöppentem, de mióta valaki közölte velem, hogy a teleregények oroszlánrészéért felelős Televisát gúnyosan közoktatásnak is szokták nevezni, ugyanis sokak számára az ott sugárzott sorozatok nyújtják az ablakot a nagyvilágra, azóta másképp tekintek ezekre a szörnyszülöttekre. Többek között ezért sem vettem részt hasonló szeánszokon az utóbbi hónapokban, másrészt viszont az a rettenetes hipotézis merült fel bennem, hogy a szappanoperák világa – melyekről egyébként sok fogalmam nincs, mert még egyetlen epizódot sem sikerült végignéznem – átszövik a mexikói kultúrát és odarondítanak az élet különböző területeire, függetlenül attól, hogy az alany követi-e valamelyik teleregényt. Minthogy a szívtépő drámák és az ördögi fortélyok műfajáról beszélünk hipotézisem legkézenfekvőbb indikátorai alighanem a párkapcsolatok. Lehet, sőt remélem, hogy tévedek, de az általam látott kapcsolatvezetési minták mintha erősítenék az elméletet. Ezennel be is mutatok párat szemléltetésként.
Az egyetemista bandájába bevezető barátném például két srác között vergődik egy ideje: egyikük hozzá hasonlóan búvárkodik, és egy tanfolyamon döntöttek úgy, hogy egymás életében is megmártóznak egy kicsit, azonban közben visszatért az ex, akivel ugyan az ügy már bő fél éve lezárult, de most annyira igyekszik és olyan kedves, hogy lehetetlen neki nemet mondani. Őrlődéseire gyógyírt olykor harmadik személyek alkalmi bevonásában talál. Egy ízben rám esett a megtisztelő szerepkör, de módszerével egyet nem értvén a passzivitás olyan szintjét adtam elő neki, hogy kisvártatva kénytelen volt felülbírálni a tervét. Ellenben javasoltam neki, hogy adjuk el a Televisának a Patti szerelmei sorozatötletet (természetesen nem így hívják), hátha mindketten meggazdagszunk belőle. De mondok jobbat!
José egy magyar barátnője kb. 8 éve érkezett Mexikóba, hogy táncosnőként teremtse meg magának a jól megérdemelt luxuslétet. Mára már mexikói urával közösen nevelik öt éves, ADHD-s gyermeküket, pontosabban nevelték, mert a férj egyszer csak kijelentette, hogy nem ő nem is élvezi már annyira a házaséletet, majd az elmondottakat nyomatékosítandó egy hónapra megpattant hazulról. Ez az anyukát több szempontból is kellemetlenül érintette, legközvetlenebbül azért, mert bár el-eljárogat statisztálni, alapvetően mégis a fickója tartja el, így aztán egy hónapig kislábon, kiskanállal volt kénytelen habzsolni az életet. A tékozló fiú aztán visszatért, de a probléma továbbra sem szűnt meg létezni, így végül abban a furcsa felállásban maradtak, hogy az egykori táncos odaköltözött a férj anyukájához, remélve, hogy közösen majd nyomást tudnak gyakorolni a kalandorra. A férjben azért maradt annyi humor, hogy ebben a helyzetben is kölcsön tudjon kérni a nejétől. Más kérdés, hogy ő ezt nem viccnek szánta… Úgy tudom jelenleg már egy háztartásban, de külön szobában lakik a pár. Nem hiszem, hogy életük szappanoperoid jellege valaha is meg fog szűnni.
Persze egy dolog kívülről figyelni ezeket a vadhajtásokat és megint más a részesükké válni. Nem gondoltam volna, hogy valaha is személyes történeteket osztok meg egy nyitott blogon, de egyrészt most már nincs sok jelentősége, másrészt érzékletesen szemlélteti, milyen az, amikor egy óvatlan pillanatban betódul az ember életébe a szürrealitás a szappanopera köntösében. Nem sokkal karácsony előtt a kétfickós lány meginvitált egy szilveszteri karib-tengeri búvártáborba, amit a bolond is akceptál, hát még én! A tenger, a nyár a télben és a nicaraguai rum hármasa megtette a hatását, így szilveszter másnapján már egy relációhajóban ébredtem. Az egyhetes búvárkodás után kb. tízen úgy döntöttünk, hogy még egy szűk hétig kényeztetjük magunkat Yucatán csodáival, úgyhogy átautóztunk egy trendi, ám nem túl turistás karibi városkába, hogy tovább nyújtsuk a flow-t. Az esték egyik velejárója itt is az alkoholmámor volt, ami feltehetőleg nagyban hozzájárult a számomra egészen meglepő konstellációk kialakulásához – no persze nem kell itt semmi komolyra gondolni. Arra viszont pont elegendők voltak, hogy újdonsült párom egy ízben kamingautoljon egyet mondván, ő valójában nem a saját neméhez vonzódik, ezért nem is tud nagyon mit kezdeni a történésekkel. Jó. Hazaúton aztán már felszakadozott a felhőzet az agyak tájékán, így Mexikóvárosba már a default, 1:1 felállású párok érkeztek meg. A rügyek szárba szökkenését sem részletezném, valami viszont nyilvánvalóan félresikolhatott, hiszen egy vasárnap reggel latinám közölte, hogy nem folytathatjuk tovább a románcot, mert valaki beköltözött ide – bökött a mellkasára. Döbbenten kérdeztem, hogy mégis kicsoda, majd belegondoltam, hogy nagy valószínűséggel úgysem ismerem a trónfosztót. Tévedtem. Rövid hallgatás után egy közös barátunk nevét bökte ki, aki történetesen a szebbik nem egy képviselője. Erre egyetlen dolgot tudtam neki kinyögni: szappanopera. Majd az utcán, kábán botorkálva próbáltam végiggondolni, hogyan tudtak bevonzani ismét a szereplők közé… ráadásul ingyen.
Kimért lépésekkel közelítve kutatási témámhoz rátérek a legális drogok legszélesebb körben alkalmazott csoportjára, a gyógyszerekre és -tárjaikra.
Az első dolog, amin meglepődhet az ember a gyógyszertárakkal kapcsolatban az az, hogy Mexikóváros utcáit járva lépten-nyomon beléjük botlik. És ha már beléjük botlik és megnézi a nevüket, mindjárt egy újabb meglepetés éri, hiszen túlnyomó többségükben nem a kitűnő minőséget és hatékonyságot, hanem az alacsony árfekvést hivatottak jelezni (Takarékos Gyógyszertárak, Dr. Árengedmény Gyógyszerárak, hogy csak kettőt említsek). Mexikó dolgozóinak fizetéséből minden hónapban levonódik az úgynevezett Seguro Social, ami szabad fordításban a TB megfelelője, ám annál lényegesen csekélyebb arányú sarc. Arra mégis elegendő – amennyiben informátorom értesülései helytállóak –, hogy az adózó polgárok és gyerekeik ingyen hozzájuthassanak receptre felírt gyógyszerekhez. Akkor mégis mire föl vásárolnak ennyi medicinát ezek a jóravaló emberek?
A jelek szerint a mexikóiak imádják tömni magukat antibiotikumokkal és ennek a passiójuknak idén augusztusig gátak nélkül hódolhattak. Ám egyszer minden nyár véget ér és kemény világ köszönt az emberre: a mexikóiak mostantól már csak recepttel juthatnak hozzá hőn szeretett baktériumölő készítményeikhez. Bár sejtelmem sincs, hogyan sikerült ennyi idő alatt felmérni a piaci változásokat, de egy október eleji Foro.Tv-s híradóban – ami egyébiránt a magyar vörösiszap-tragédiáról is képes beszámolót nyújtott – az alul futó hírcsíkban elcsíptem, hogy az lex anti-antibiotikum óta (aminek természetesen nem ez a neve, csak ilyen ügyetlenül próbálom oldani a két téma komolyságát) 30%-kal visszaesett a gyógyszervásárlás. A héten Joséval elmentünk antibiotikumot vásárolni a kutyájának, mert az állatorvos gyanúja szerint a kényszeres pénisznyalogatás mögött bakteriális fertőzés állhat (José szerint „elkapott valami kankót” a szomszéd kutyájától, akit két hete kölcsönkért egy az utcán kibontakozó szerelmi jelenet nyugodtabb körülmények közötti beteljesülésére). Az új törvény ismeretében recepttel érkeztünk, ám a gyógyszerészhölgy egy kellemetlen mosoly kíséretében felhívta figyelmünket, hogy bár kétség sem férhet a számla eredetiségéhez, mégsem szerepel rajta a kiállító orvos regisztrációs száma, így sajnos nem adhatja át az amoxicillint tartalmazó ampullákat. Hát ilyen szigor köszöntött Mexikóvárosra…
Mindez egyébként a Hasonló Gyógyszerek láncolat egyik gyógyszertárában történt, aminek külleme alant látható.
Az a bajszos bácsi a logó tetején
Dr. Simi és azért olyan boldog, mert rájött, hogy a máshol fellelhető készítményeket az ő vegyészei is elő tudják állítani és reklámozás híján olcsóbban tudja őket értékesíteni. Akár 75% megtakarítás – hirdeti a láncolat (amire
az ifjú Dr. Árkedvezmény 90%-kal licitált). Úgyhogy ha valakinek fáj a feje, de beéri egy Aspirin-klónnal is, akkor felkeresi Dr. Simi egyik boltját, ahol az eladó készségesen tájékoztatja, hogy milyen alternatív acetil-szalicilsav készítményekkel tud szolgálni. Ugyanez áll a vényköteles antibiotikumokra is. És ha már úgyis ott jár a fejfájós vásárló, akkor vehet magának egy kólát, egy nagy zacskó chipset és egy doboz cigarettát, hiszen a gyógyszertárakban ezek termékek is kaphatók.
Mindig elfelejtem megnézni, hogy szeszes italokat árulnak-e, de a dohány után ezen sem lepődnék meg. Dr. Simi egyébként igen bohém életet él, mióta megszaladt vele az üzlet. Gyakran feltűnik gyógyszertárai háza táján, hogy megtáncoltassa az utca emberét. Valahogy így:
Magányos táncmutatványai során hajlamos fiatalokat megszégyenítő
figurákat járni, egyesek a tánctudását egyenesen
Jackóhoz mérik. Ha épp nem táncol, hát hangos zene mellett ódákat zeng mikrofonjába a csodás termékeiről. Hát ki ne vásárolna ezek után nagy bizodalommal Dr. Simi készítményeiből?!
A bolt másik szlogenje: „Ugyanaz, de olcsóbban”. Az iróniát kedvelő mexikóiak nem késlekedtek a frappáns képi válasszal – aki rákattint
erre a linkre talán megérti, miért vonakodtam betenni ezt a képet az írásomba.
Ami még nagyon tipikus és szintén fennakad rajta a jó ízlésű ember (igen, most magamról beszélek), az a gyógyszertárak és a flipperek bizarr fúziója. Számos gyógyszertár előtt, vagy egyenesen a belül, az orvosságos szekrények előtt találhatók flipperek, lásd az alábbi fotó bal alsó sarkát. Úriemberhez méltón inkább eltekintek e jelenség mélyebb értelmezésétől.
