gyógyszertárak
2010.10.16. 18:41
Kimért lépésekkel közelítve kutatási témámhoz rátérek a legális drogok legszélesebb körben alkalmazott csoportjára, a gyógyszerekre és -tárjaikra.
Az első dolog, amin meglepődhet az ember a gyógyszertárakkal kapcsolatban az az, hogy Mexikóváros utcáit járva lépten-nyomon beléjük botlik. És ha már beléjük botlik és megnézi a nevüket, mindjárt egy újabb meglepetés éri, hiszen túlnyomó többségükben nem a kitűnő minőséget és hatékonyságot, hanem az alacsony árfekvést hivatottak jelezni (Takarékos Gyógyszertárak, Dr. Árengedmény Gyógyszerárak, hogy csak kettőt említsek). Mexikó dolgozóinak fizetéséből minden hónapban levonódik az úgynevezett Seguro Social, ami szabad fordításban a TB megfelelője, ám annál lényegesen csekélyebb arányú sarc. Arra mégis elegendő – amennyiben informátorom értesülései helytállóak –, hogy az adózó polgárok és gyerekeik ingyen hozzájuthassanak receptre felírt gyógyszerekhez. Akkor mégis mire föl vásárolnak ennyi medicinát ezek a jóravaló emberek?
A jelek szerint a mexikóiak imádják tömni magukat antibiotikumokkal és ennek a passiójuknak idén augusztusig gátak nélkül hódolhattak. Ám egyszer minden nyár véget ér és kemény világ köszönt az emberre: a mexikóiak mostantól már csak recepttel juthatnak hozzá hőn szeretett baktériumölő készítményeikhez. Bár sejtelmem sincs, hogyan sikerült ennyi idő alatt felmérni a piaci változásokat, de egy október eleji Foro.Tv-s híradóban – ami egyébiránt a magyar vörösiszap-tragédiáról is képes beszámolót nyújtott – az alul futó hírcsíkban elcsíptem, hogy az lex anti-antibiotikum óta (aminek természetesen nem ez a neve, csak ilyen ügyetlenül próbálom oldani a két téma komolyságát) 30%-kal visszaesett a gyógyszervásárlás. A héten Joséval elmentünk antibiotikumot vásárolni a kutyájának, mert az állatorvos gyanúja szerint a kényszeres pénisznyalogatás mögött bakteriális fertőzés állhat (José szerint „elkapott valami kankót” a szomszéd kutyájától, akit két hete kölcsönkért egy az utcán kibontakozó szerelmi jelenet nyugodtabb körülmények közötti beteljesülésére). Az új törvény ismeretében recepttel érkeztünk, ám a gyógyszerészhölgy egy kellemetlen mosoly kíséretében felhívta figyelmünket, hogy bár kétség sem férhet a számla eredetiségéhez, mégsem szerepel rajta a kiállító orvos regisztrációs száma, így sajnos nem adhatja át az amoxicillint tartalmazó ampullákat. Hát ilyen szigor köszöntött Mexikóvárosra…
Mindez egyébként a Hasonló Gyógyszerek láncolat egyik gyógyszertárában történt, aminek külleme alant látható.
Mindig elfelejtem megnézni, hogy szeszes italokat árulnak-e, de a dohány után ezen sem lepődnék meg. Dr. Simi egyébként igen bohém életet él, mióta megszaladt vele az üzlet. Gyakran feltűnik gyógyszertárai háza táján, hogy megtáncoltassa az utca emberét. Valahogy így:
A bolt másik szlogenje: „Ugyanaz, de olcsóbban”. Az iróniát kedvelő mexikóiak nem késlekedtek a frappáns képi válasszal – aki rákattint erre a linkre talán megérti, miért vonakodtam betenni ezt a képet az írásomba.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
